Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A lőpor története a Wikipédia szerint:

"A feketelőport Kínában az alkimisták találták fel az örök életet adó elixír kutatásakor, de annak időpontja ma is vitatott. Az alkimisták már az I. századtól használták salétrom és kén keverékét különféle "gyógyszerekben", és 492-ből származó írás megemlíti a salétrom lángfestő hatását, ezért egyes feltételezések szerint már az V.-VI. században ismerhették a kínaiak a feketelőport. Az első írásos feljegyzések azonban az i. sz. 800-as évek közepéről származnak a feketelőporról. Annak ellenére, hogy kínai katonai írások már a XI. században említést tesznek különféle gyújtó- és füstbombákról a feketelőpor kapcsán, a feketelőport a kínaiak eleinte szinte csak rakéták illetve tűzijáték készítésére használták. Lövésre a feketelőport legelőször a mohamedán hadseregek használták a VIII. században.

Franciaországban (Bordeauxban) már 1326-ban gyártottak feketelőport. Németországban (Augsburgban) 1340-ben állították fel az első lőporgyárat.

Érdekes technikatörténeti tény, hogy a feketelőport a világon először hazánkban használták a bányászatban "jövesztésre", azaz a kövek leválasztására, Weindl Gáspár meghonosodott tiroli bányamester révén 1627. február 8-án, a selmecbányai Felsőbiber aknában. Módszerét később egész Európában átvették.

A Napóleoni háborúk idején már komoly gondot jelentett a hadvezéreknek figyelemmel követni egy-egy csatát, ütközetet a feketelőpor nagy füstjében. A nitro-cellulóz alapú lőgyapot 1846-os feltalálása fordulópont volt, de annak mind gyártása, mind alkalmazása veszélyesebb volt, mint a feketelőporé. 1884-ben sikerült először a lőgyapotnál biztonságosabb anyagot találni, amit füst nélküli lőporként 1886-ban mutattak be. Feketelőport (puskaport) a mai fegyverekben, lőszerekben már egyáltalán nem alkalmaznak a hagyományőrző (replika) fegyverek kivételével.
"

Kép

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Elképzelt jelenet a lőpor felfedezéséről 

  

Kép

 Az első feketelőporral működő kézilőfegyverek, az akkori ágyúk mintájára készültek. Gyakorlatilag az egyik végén lezárt cső, a csőfarnál megfúrva, hogy begyújtható legyen a lőpor. Ezeket vagy egy bot végére, vagy egy fa oldalára rögzítették. Főként várak ostromához használták, de a kisebbeket akár nehézpáncélos lovasok alkalmazhatták, a páncélon kialakítottak egy rögzítési pontot a fegyverhez.. A várvédők nagyobbakkal tudtak lőnni, mert egy ugynevezett szakállal a vár falába akasztva az erősebb hátrarúgást felfogták, úgy is hívják ezeket, hogy szakállas puskák.

 

 

 

 Ostrom tűzfegyverekkel  

Kép

Tannenberg-nél talált kézi lőfegyverKép

 Kézigyújtás

 Kezdetben kézzel fogott gyújtót felváltotta az első elsütőszerkezet, amit alakja után serpentin-nek azaz kígyónak neveztek el.

KépSerpentines elsütőszerkezet

  A következő lépés a serpenyő feltalálása volt, így már nem közvetlenül a csövön lévő furatba kellet a parázsló kanócot dugni, és mivel a serpenyő a cső mellett helyezkedik el, így lehetővé vált a cső felett elnézve a célzás. A serpenyő úgy volt kialakítva, hogy a cső oldalán lévő gyúlyuk felé robbanjon a felporzó lőpor meggyújtva a főtöltetet.

 

 A serpentin gyorsabb működtetésére áttételeket kezdtek alkalmazni, és még rugót is építettek a szerkezetbe.

 

KépArkebause emelőkaros lakattal

Kép

 

 

 

 

 

Muskéta emelőkarra  

  Az emelőkart felváltó elsütőbillentyű sokat könnyített a célzáson, hiszen így már stabilan két kézzel lehetett fogni a muskétát

Kép Muskéta elsütőbillentyűvel

 A muskétát nem lehetett olyan gyorsan újratölteni, mint egy íjat. hogy mégis a muskéta lett a nyertes az annak köszönhető, hogy egy íjászt évekig kellett kiképezni, és így az nem válhatott a reguláris seregekben tömegfegyverré. A muskétás kiképzése viszont egyszerű és gyors volt. Pedig látszólag sok  lépésből állt a fegyver töltése, használata. De ez pont azért volt, hogy egyszerre, egyformán nagytömegben csinálták pont ugyanazt, így lőnni is egyszerre, elsöprő módon tudtak. És a tömeges kiképzés is hatékony volt a "szabványosított mozdulatok gyakorlásával.Kép

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A muskétás mozdulatait bemutató rajzok

 

 A kanócos fegyverek használatának az izzó kanóc volt a legnagyobb problémája. Mindig kéznél kellett lennie, és közben fogyott is annélkül, hogy a katona lőtt volna. Ezért csak minden 10 muskétásnál éget és csak lövés elött adta át a többieknek, hogy ők is meggyújtsák vele a sajátjukat.  Esős időben használhatatlanná válhattak a fegyverek, és éjszaka pedig elárulta a fénye a muskétás helyét.

 

 A keréklakatos fegyverek ezeket a hátrányokat kiküszöbölték. Hogy mégsem terjedtek el tömegesen annak oka az, hogy előállítása az akkori technikai szinten bonyolult volt és drága, csak a tehetősek engedhették meg maguknak. A lövés előtt egy  kulcsal fel kellett húzni, úgy mint a régi ébresztőórákat  a kakas a forgó kerékhez szorította a piritet amely szikrázva begyújtotta a felporzó lőport.

Kép Keréklakatos puska

Az alábbi szöveget több ezzel foglalkozó szakirodalomból vettem át. Közben működésközben is láttam keréklakatos fegyvert, a véleményem sokat változott a megbízhatóság és a gyújtás sebességére vonatkozólag. Az eredeti szöveget azért hagyom fent, mert kíválóan látszik belölle, hogy mekkorát lehet tévedni, ha gyakorlati próba nélkül, csak a szakirodalomra hagyatkozunk. " A keréklakatos puska ráadásul nem gyújtottak olyan biztonságosan mint a kanócos, ha elkoszolódott, akkor bizony takarítani kellett, hogy újra használható legyen. Ezenkívül mozgócélra nem igen volt alkalmas, mert nem volt kiszámítható az elsülés pontos ideje. Mindezekért gyakran előfordult, hogy szereltek rá egy kanócos lakatot is, száraz időben ezt használták egyébként meg a keréklakatosat." Tehát a keréklakatos megbízhatóan gyorsan gyújt (gyorsabban mint a kovás). Miután sikerült korhű replikát is megvizsgálni e tekintetben ezt biztosan állíthatom.

Végül a kovásfegyverek szorították ki a használatból a kanócosat, mert szerkezetük egyszerűbb volt, mint a keréklakatosaké. Ez a gyújtási mód volt leghosszabb ideig használatba. Többféle típus létezett, spanyol, balkáni, francia. Azért érdekességként megemlítem, hogy a történelem során még felbukkant néha a kanócos fegyver, indiánok még jóval a perkussziós lakatok elterjedése után is készítettek sajátmaguknak, illetve még érdekesebb, hogy a Második Világháború végefelé az amerikai invázióra készülő Japánban a civil lakosságot is felkészítették az ellenállás minden formájára, és erre a célra még kanócos pisztolyokat is készítettek.

Kép 

 

 

 

 Spanyolkovás muskéta

Kép 

 

 

 

 

 Franciakovás puska

 Az elöltöltők történelmének utolsó lépcsője a kémiai gyújtású fegyverek. Azért ez is közel egy évszázadot időszak volt, folyamatos fejlődéssel. A kovás fegyvereknél megbízhatóbban gyújtó csappantyús és gyutacsos fegyverek ki is szorították ez idő tájt elődeiket, sokszor még az is előfordult, hogy régi, de használható kovást a kakas átalakításával és serpenyőfedél egyrészének eltávolításával alakítottak át gyutacsos puskává.

Kép

 

 

 

 

 

Csappantyús puska